2013. november 23., szombat

European Show



November 23-át készülődés, izgulás és várakozás előzött meg. A hónap elején kezdtünk neki a show megszervezésének. Rengeteg ötlet felmerült az idei Show-al kapcsolatban. Mi legyen a tematika: Eurovízió, Euro trip, Europe Got Talent vagy valamilyen random dolog. Végül a kérdést szavazásra bocsátottuk ahol is az Euro trip nyert.   

Csoportokat hoztunk létre. Minden csoportnak volt egy dolgot eseményt szervezett. Ilyen volt például: hang technikus, komolyzene, előadások,  díszítés, étel, és a bazár. Én a bazár megszervezésében segédkeztem. De hogyan is néz ki az RCN-ben a bazár: Az országokat csoportra osztottuk utána osztálytermekbe. A lényege az egésznek, hogy minél több dolgot meg tudjál mutatni az országodról, gondolok itt például (, kultúra, nyelv, látványosságok, ételek stb.) Az én   Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával voltam  egy osztályba. Magyar táncot szerveztem. Két héttel a show előtt, beszéltem pár emberrel hogy nem-e akarnak csatlakozni. Szívesen csatlakoztak. Mindenki nagyon elfoglalt volt, és végül utolsó héten ketten vissza is mondták a harmadik ember pedig meg betegedett. Szóval maradtunk hárman, Rosana (Argentína), Eduardo(Panama), és én a hat főből. A show előtt két nappal találtam meg Gaby (USA)t aki szívesen vállalta. Az utolsó két napban,  amikor volt lehetőség próbáltunk. Közben segítettem a Bazárban. Szombat hajnalban már elkezdtem készíteni a lángost a caféra, ami a show közben lesz. Burgonyás lángost készítettem, aznap nem sokat aludtam. Reggel, beszéltem Judittal, mivel korábban már meg beszéltük, hogy segít a lángos készítésbe. Mire mentem, a lángos tészta készen állt a sütésre. Lementem a Högbe (ez a színházosztály, itt szoktuk rendezni a show-kat, meg sok más közösségi programot. Amikor megérkeztem, néhány diák készítette a saját nemzeti ételeit. Két féle lángost készítettünk a bazárra. Az egyik sima lángos fokhagymával meg tejföllel, a másik pedig káposztás. Közben November 23-án volt a Velux ösztöndíj nyílt napja Budapesten, ahol skypon beszéltem az  pályázókkal. Utána rohantam vissza a konyhába 12:35. Egy órakor kezdődik a bazár, át kéne öltözni, nyomtatni néhány képet. Hangszórót, laptopot. Befejezni a sütést, email-t írni a próbáról. Tehát nem unatkoztam. Judit és Veronika felajánlotta, hogy befejezi a sütést rohantam a szobámba. Vissza az  épületbe. Megtaláltam az osztálytermet, a lengyelektől Marcin és Kaja és a matektanárnő Paulina volt ott. A többiek még nem érkeztek meg. Jól van nem késtem el semmivel. Hamar felraktam a képeket, elrendeztem a sarkunkat. Lassan elkezdtek érkezni az emberek, meg kóstolták a lángost nagyon ízlett nekik. Különösen dicsérték az afrikai és ázsiai országokból érkező diákok. Mivel készítettem kérdőívet, néhányan voltak elég bátrak és belevágtak. Páran egész jól megoldották a quizt. Őket Kalocsai mintás golyóstollal, és kulcstartóval ajándékoztam. Sokaknak nagy meglepetés volt a Rubik kocka, a golyóstól stb. A program vége fele csatlakozott hozzám a személyi másodévesem Sarah( Svédország). A program végére hulla fáradt voltam, tudtam, hogy eljött az idő, hogy egy kicsi pihenjek. A bazár után komolyzene koncert az Audotoriumban és speciális európai vacsora pizzával. Utána várt rám még egy próba és azután pedig élesben. Pénteken volt a főpróba ahova együtt mentünk a próba után. Még volt időnk vissza, de jobb időben ott lenni, mint elkésni. Meg néztem a program listát, és megdöbbenve láttam, hogy magyar táncnak nyoma sincs. Átnéztem még egyszer, de sehol sem találtam. Beszéltem Hannával (Dánia) aki elmondta, hogy megkapta az e-mail-et csak elfelejtette . Megkértem, hogy készítsenek új listát. Szünet utáni negyedik helyre kerültünk. A tánc jól sikerült, ráfért még némi gyakorlás, de még van vissza egy napunk. Ez volt pénteken. Az előadás nyolc órakor kezdődött. Nagyon sokszínű volt a show. Frenetikus volt, a tanárok is azt mondták, hogy rég volt ilyen jó. Összességében, ismét új barátokat szereztem, sok  új információval gazdagodtam. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése