2014. május 22., csütörtök
Utolsó hét a másodéveseknek
Igen, elérkeztünk ide is. Az utolsó hét vette kezdetét Hétfőn. A másodévesek nagy része már végzett a vizsgákkal, de van, aki még a graduation party napján is vizsgát ír. Marionak a szobatársamnak is vissza van a spanyol. Elias a másik szobatársam már lassan két és fél hete végzett. Szóval ő csak pihen, szórakozik, gépezik. Hétfőn az elsőévesekkel house eventet szerveztünk. Zito és én gyümölcssalátát készíttettünk, Emmalie és Izman pedig valamiféle csokis sütit sütöttel. Néhányan virágot gyűjtöttek a dekorációhoz. Brandon a szobatársaim a beszédére készült. Az est nagyon jól sikerült átadtuk az okleveleket a másodéveseknek, beszélgettünk. David és Ulrika énekeltek. Jelena és Rudy quizt hoztak a másodikak lettünk. Megajándékoztam a secret friend-et Rán from Iceland. Szerintem egészen jól sikerült volt aki örült és volt olyan másodéves aki hétfőn fogta fel mindjárt vége.
A hétfőn volt még leirskule ismét egy igen jó csapatott kaptam, jó volt velük együtt dolgozni. Közben egy tantárggyal kevesebbet tanulok, mert world literature-nak vége. Így több időm van másik tantárggyal foglalkozni vagy éppen csak pihenni. Szerdán tábortüzet szerveztem a szobával. Sütöttünk mályvacukrot meg virslit és mellé pedig dán kenyérféleséget. Az este jól sikerült, leszámítva, hogy néha az eső eleredt. A lényeg, hogy mindannyian jól éreztük magunkat. Megállapítottuk, hogy többször kellett volna szervezni. Ma pedig Drop eac-m volt, megterveztük a parents dinnert. Én is készítek néhány magyar desszertet. Összegyűjtöttem a Drop termékeket, amiket a vacsoránál fogok árulni! Nyolctól life guard Madeline-nel. Utána elkészítettem még egy süteményt. És most pedig itt vagyok az ágyamon és írom ezt a bejegyzést. Elias még nem adta fel még mindig játszik. Mario korán elment lefeküdni a vizsga miatt. Brandon is csak húsz perce feküdt le.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése