2014. augusztus 10., vasárnap

Hamarosan.........

      

Lassan két hónapja lesz, hogy az utolsó bejegyzést megírtam a bergeni repülőtérről és azóta eltelt a szünidő.                                                                                                                            

Ez a nyár semmihez sem volt fogható, más volt, mint az eddigiek. Mikor hazajöttem elterveztem, hogy mivel akarok, készen lenni mire visszamegyek augusztusban. Ezt többé-kevésbé  sikerült megvalósítanom, de még van egy hét és az pont elég lesz arra, amit még nem csináltam meg. Gondolok itt az IA, EE, stb.
        Természetesen volt időm rendesen kipihenni magam. Bepótoltam a lemaradásomat a jó magyar ételek terén. Mamám főzött csirkepaprikást, amikor megjöttem. Nokedlival a kedvencem. Ettem finom húsleveseket, gulyást, töltött káposztát, lecsót. Főztünk halászlevet és sokác babot is, ami Papám specialitása.
Idén is megrendezésre került a UWC  gólyatábor ahol a gólyákat, az új ösztöndíjasokat ismertük meg, találkoztak a végzett vagy még jelenlegi diákok. Az idei évben Szobon voltunk, a Dunakanyarban. Nagyon jól sikerült. Találkoztam az 2013-2015-ös ösztöndíjasokkal, évfolyamtársaimmal. Jó volt látni őket, személyesen megosztani az uwc-s tapasztalatokat, élményeket, titkokat. Megismertem Zolit, aki hozzám hasonlóan a Norvég iskolában fog eltölteni két évet. Rajta kívül két lány Szingapúrba, két srác Örményországba, és egy pedig Németországba. Idén két Velux ösztöndíjas lett kiválasztva, Hollandiában és Olaszországban fognak tanulni. Az örmény és a német iskola ebben az évben nyitja meg a kapuit. Még egyszer gratula a gólyáknak és sok sikert a két évhez.
Meglátogattam a volt osztályomat találkoztam barátaimmal és ismerősökkel. Jó volt bemenni a Leőwey-be, beülni a padomba, beszélgetni az osztálytársaimmal, az Osztályfőnökömmel.
         És amiért ez a nyár még izgalmasabb volt, megkaptam az első hivatalos  IB-jegyemet magyarból. Nálunk a Norvég suliban csak egy éves a course, míg máshol ez két éves program. Amikor István értesített az eredményről megkönnyebbültem. Köszönöm Veronikának és Juditnak a magyarozást. Jövőre free block, amit az Advisor-om, Daniel  csak work block-nak nevez. Nem véletlen. :). Így több időm marad a másik tantárgyakra.
Nézegetem az egyetemeket is, merre is lehetne továbbtanulni. Haza hoztam a felvételihez szükséges papírokat is, meg  pár prospektust.
        Voltunk bevásárolni, megvettük a szükséges holmikat, pótoltuk a hiányzó dolgokat. Találtunk öltönyt is a Graduation-re. Vettünk egy új bőröndöt. Nem szeretnék még egyszer úgy járni, mint mikor haza jöttem, kerék nélkül. Még jó, hogy volt lift. (Igaz, Adri?).
       Már csak öt nap és ismét látom barátaimat és 6 nap múlva a gyönyörű college-t amit második otthonomnak tekintek,  ahova mindig szívesen érkezek meg.  Úgy, hogy hamarosan megkezdődik a  második év a United World College Red Cross Nordic-ban.




2013-2015



Német suli
Ilyen Norvégiában nem lesz!


A új diákoknak  hasznos elolvasni: http://issuu.com/theoystercatcher/docs/hitchhiker_s_guide/1

Az idei ösztöndíjasok blogja:

Kelemen Viktor- Örményország: http://viktory.blog.hu/

Nádasi Tamás- Németország:  http://freiburglines.postr.hu/waiting

Kertész Fanni Ajna- Szingapúr: http://ketevnyar.blog.hu/

Szűcs Pálinkás Tilla- Szingapúr: http://szngpr.postr.hu/

Győrfi Ramóna- Olaszország: http://ramitaly.wordpress.com/

Sárközi Orsi- Hollandia: http://kottazur-holland-valtozat.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése